Kedves soproniak, kedves kétkerekű barátaink!
Még most is fülig ér a szánk, ha a két héttel ezelőtti felvonulásunkra gondolunk.
A felvonuláson regisztráltak száma 500 közeli volt, a visszhangokból viszont tudjuk, hogy sokan nem regisztráltak, így körülbelül 600-650-en lehettünk! Ez azért is szép szám, mert például a szomszédos Győrben (ami kétszer nagyobb városunknál) csak 400 bringást sikerült megmozgatniuk. Bebizonyítottuk, hogy városunk igenis „kétkerekű” város!
Nem szeretnénk szó nélkül elmenni azok mellett a szervezetek, és emberek mellett akik végig segítették munkánkat.
Köszönjük Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának, a Soproni Rendőrkapitányság és a Soproni Polgárőrség munkatársainak, valamint a Soproni Mentőszolgálatnak hogy a felvonulás „hivatalos” keretek között valósulhatott meg!
Köszönjük a 'Wilfing Áron Egyesület a Közlekedésbiztonságért és Toleranciáért' önkénteseinek, hogy végig segítették munkánkat a felvonulás alatt, és a kereszteződésekben való jelenlétükkel biztosították a menet zavartalan, biztonságos lebonyolítását!
Köszönjük a városi média képviselőinek, hogy ügyünk mellé álltak, és lehetőségeikhez képest segítették a felvonulás népszerűsítését, és ezáltal azt, hogy minél több emberhez eljussanak törekvéseink!
Legvégül pedig HATALMAS KÖSZÖNET NEKTEK, KÉTKEREKES BARÁTAINK!
Azzal hogy ennyien ott voltunk, és zavartalanul, a KRESZ-t mindenki által betartva sikerült lebonyolítani a rendezvényt, új lehetőségek nyíltak meg előttünk egy városi közösségi kerékpáros civil szervezet létrehozása érdekében.
Sokan nem tudtátok, de a Critical Mass nem csak egyszer lesz megtartva egy évben, hiszen szeptemberben az Autómentes Napon is tartani fogunk egy a mostaninál is nagyobb aktivitású felvonulást!
Arra kérünk Titeket, hogy ha van fényképetek, videótok a felvonulásról, azt küldjétek el a cmsopron@gmail.com címre, és mi pedig kirakjuk!
Ezúton is küldjük baráti jókívánságainkat! A bringa legyen Veletek! Vigyázzatok magatokra, és egymásra!
Critical Mass Sopron